néha jobb egyedül lenni. ha egyedül vagy, senki sem tud bántani
2011. július 6., szerda
"Mesél a csend. Szinte ordít az éjszakába. Gondolataid fájnak, de nem tudsz tőlük szabadulni. Elmerülnél a képzelet tengerében, de szakadatlanul forog a valóság-kerék. Magasra felcsap a gondolat-hullám, majd visszahúz a mélybe. Futnál, menekülnél, de nincs hova. Egyedül vagy. Felejtenél, de képtelen vagy. Fogva tart egy szó, egy álom. Próbálod magadba szívni e szót, átélni, átérezni, mélységében. Csak egy elképzelt álom? Sejtjeid dübörögve zakatolnak, nem, nem, nem. Valóság. Igen, az. Tükör, amibe belenézhetsz. Láttad már magadat benne. De most fénytelen. A sűrű homályban látsz valamit. Villámlik. A villám, érted született. Nem társad, csak utad ezen pillanatában melléd szegődött. De hatalmát kimutatva eltűnik. Csak egy perc volt. Vagy még annyi sem. Egyedül vagy. Kimondott szavak, talán már csak vergődnek. Céltalanul koppannak, mint ahogy az eső kopog az ablakon. Fekszel az ágyon. Fázol. Jégbe fagyva remegsz, érzed, ahogy ereidben lüktet a véred, legalább az melegít. Már csak a Hold ezüstös fénye vigyáz Rád. Kinyújtod kezed felé, de csak a semmit markolod. Egyedül vagy. Kiáltanál a végtelenbe, de nem tudsz megszólalni, valami a torkodban. Folynak könnyeid. Nézheted a sötétbe borult eget, de még a csillagok is elbújtak. Nincs kihez szólnod. Fejed magasra emeled, talán, hátha legalább egy csillag ragyogna fényesen,de nem. Sós íz a szádban, könnyed íze, mi megállíthatatlanul folyik. Mintha lehúzná a tehetetlenség súlya a földre. Onnan indultál, oda tartasz. Egyedül vagy. Fájdalom-kövek hevernek mindenhol. Beléjük botlasz, most is. Talán csak homokszemek, talán kavicsok vagy nagyobb kövek, kinek melyik. Neked sziklák. Hangtalan próbálod áttörni a sziklafalat, lehet mögötte vár az Éden. Lassan már képtelen leszel áthatolni rajta. Emlékezz, volt, hogy sikerült. De már fogy az erőd. Meddig bírod még, Egyedül vagy. Fáj minden. Talán egy ölelés enyhíthetné fájdalmad. De csak a falak néznek Rád. Mintha a sötét sarkok bólogatnának, igen, lásd be, nincs kit ölelned. Álmodban volt. Oh, az álmaid. Végignézed, ahogy minden szertefoszlik. Valahol a távolban talán Valaki még gondol Rád. Egyedül vagy. Még mindig egyedül. DE MÁR ÉBREN! Közben pedig rájössz ez nem álom volt , hanem valóság."
"Nem vagyok tökéletes lány. Ügyetlen vagyok, és néha összetörik a szívem. Van, hogy veszekszem a barátaimmal, és vannak napok, amikor semmi se sikerül. De ha jobban belegondolok és egyet hátra lépek, akkor úgy érzem, hogy ez a különleges élet a valóság, és lehet, de csak lehet, hogy ennek így kell lennie."
"Újra akarom kezdeni az életem... El akarom követni azokat a kis bűnöket, amelyekre mindig vágytam, de amelyekhez soha nem volt elég bátorságom. (...) Majd szerzek új barátokat, és megtanítom őket arra, hogy ha mernek őrültek lenni, akkor bölcsek is lesznek. Csak felejtsék el az illemszabályokat, és fedezzék fel az igazi énjüket, a legtitkosabb vágyaikat, keressék a kalandokat, és főleg ÉLJENEK!"
,,Bár nem szokott hosszasan elmerengeni (...) a régi emlékeken, de nem is hessegette el őket, ha eszébe jutottak. Éppen olyan nehéz lenne kitörölnie az életéből ezt a fejezetet, mint megváltoztatni a születési dátumát. Néha azonban azt kívánta, bárcsak visszamehetne az időben, hogy kitöröljön minden szomorúságot, de sejtette, ha ezt megtehetné, az örömteli emlékek is eltűnnének. Abba pedig bele sem akart gondolni."
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)